Tomecz Dániel festőművész a Tatabánya Alkotó Művészeiért Alapítvány egyik különdíját kapta a 2023-as XV. Őszi Tárlaton. Ez a díj adta azt a lehetőséget, hogy önálló kiállítással mutatkozzon be a tatabányai közönségnek a Bánhidai Alkotó Ház Betegszamár Galériájában. Az alapítvány tárlata A Vértes Agorája a Tavaszi Fesztiváljának programjaként valósult meg, tovább növelte szakmai súlyát és jelentőségét.
A fiatal művész az alkotópályát grafikusként kezdte, majd festészetet tanult az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, itt 2022-ben szerzett diplomát. Ő maga, így határozza meg művészeti törekvéseit: „Alkotói tevékenységem főbb aspektusai közé tartozik a privát és kollektív emlékezet kérdésköreinek vizsgálata, a létező rendszerek lebontása és átértelmezése, új, egyéni struktúrák kialakítása és alkalmazása a műtermi gyakorlatokban. Munkamódszeremet nagymértékű gyűjtés és felhalmozás jellemzi. Az elmúlt időszakban érdeklődésem kiterjedt (a különböző szakterületek bevonásán keresztül) a játék, mű és játszó fogalmi kapcsolatainak elemzésére. Alapvetően festményeket, papír alapú munkákat, fotó és videódokumentációkat készítek, további projektjeimnél számos technikát és médiumot alkalmazok (beton, gipsz, fa, bőr, tetoválás, lőszerek, digitális grafikák).”
A mostani kiállítását is a sok műfajúság jellemzi, mely a monotípiától, a grafikákon, a festményeken, a színes ceruzarajzokon át, a digitális nyomatokig terjed. Azt hiszem, teljesen természetesen, hiszen ennek az életkornak és létállapotnak nem lehet más a jellemzője, mint a keresés, a kutatás, a módszerek és a különböző technikák elsajátítása. Ez a helyzet nyilvánvalóan azt is magával hozza, hogy az önkifejezés vágya és igénye folyamatos alkotásra ösztönzi a művészt, és így van ez jól. Különösen akkor, ha mint Tomecz Dánielnél is, érvényesül Paul Klee elhíresült azon mondása, miszerint: „A művészet nem a láthatót adja vissza, inkább láthatóvá tesz”
Mostani kiállításának címe: Képhiba, amely arra is utalás lehet, hogy a valóság a művészet szabadságának rendelkezésünkre álló eszközeivel is nehezen értelmezhető. De úgy gondolom, ha a szó második felére koncentrálunk, tehát a hibára, akkor egyet kell értenünk Szénási Zoltán és Reichert Gábor irodalomtörténészek azon megállapításával, hogy „A hiba tehát – akár esztétikai értelemben, akár például egy könyv vagy egy képzőművészeti alkotás technikai kivitelezése során általában – minőségeszmény, az idealitás destrukciója vagy provokációja….Számtalan kortárs irodalmi példát is sorolhatnánk arra vonatkozóan, hogy a hiba önálló esztétikai minőségként szerves részét képezi egy-egy alkotásnak. Hasonló kérdéseket a modern képzőművészet és zene kapcsán is megfogalmazhatunk.”*
Bizonyos vagyok abban, ha Önök is megnézik a kiállítást, akkor egyetértenek azzal, hogy a fentiek szellemében Tomecz Dániel „képhibái” beépülnek a művekbe és összegző, új esztétikai minőséget teremtenek.
Kakuk Tamás
*”a szépség fűszere és forrása – a hiba” (szerkesztő: Szénási Zoltán-Reichert Gábor) Hely és Mérték, TAMA, 2023
(fotó: Nedves Péter, Raáb Zoltán)
