A Bánhidai Alkotó Házban Faludi Ádám időgépe pörög, nem véletlenül, hiszen a tárlat címe: A lendkerekes idő , s ha nem felejtettük el a fizikában tanultakat, tudjuk, a lendkerék nagyjából megőrzi fordulatszámát, így lehetővé teszi, hogy olyan gépek járása is egyenletes legyen, melyeknél a tengelyre ható nyomaték ingadozása jelentős. Faludi kiállításának megtekintésekor ezt az emberi élet metaforájaként is felfoghatjuk, vagy akár az alkotói folyamatok egyensúlyba tartásaként is.
Faludi Ádám talált tárgyak újrahasznosításával teremt műtárgyakat, ami nem idegen tőle, hiszen költőként, íróként jegyzett műveiben is meghatározó ez az autobiografikus, vagyis önéletrajzi emlékezet, amit kötőanyagként átszőnek a megálmodott fikciós szálak. Ha nyomon követjük a Faludi által kitalált, megalkotott Dadabánya város elnevezést, akkor könnyen rábukkanhatunk fiatalkori vonzódásához a dadaizmushoz, és annak atyjához, Marcel Duchamp-hoz.
Azt hisszük, nem szálazhatjuk szét a Faludi-életművet költészetre, prózára és képzőművészetre, mert egy erős szellemi koherencia tartja egységben az egészet. Faludi Ádám az a régimódi művész, megkockáztatjuk, polihisztor, akit nagy mesteréhez, Kassák Lajoshoz kell hasonlítanunk, nem feltétlenül a művészeti teljesítmények összevetése kedvéért, hanem az alkotói attitűd rokonsága miatt. Az ötletek sokasága, a rendíthetetlen alkotói kedv, a személyes autonómia mindenáron való megőrzése jellemzi mindkettőjüket.
Faludi ezt mondja a BAH-galériában most kiállított tárgyakról: „Egy gép sohasem tud helyettesíteni egy embert, miként ezt egy ismert kannibál közmondás tudatja velünk, de ha figyelünk rájuk, figyelünk a tárgyakra, akkor készségesen szóba állnak velünk. Elmondják történetüket, mint ahogyan mindenki szereti-szeretné elmondani a sajátját, csak hallgassa meg valaki. Nem kell helyettes, nem kell az egyik éppen valamerre kódorgó képességünk, számunkra is ismeretlen tudásunk, csak figyelni kell és ezzel kiérdemeljük, hogy érthessük a tárgyak beszédét.“
A műtárgyakká lényegült hétköznapi tárgyai egyszerre beszélnek múltról, jelenről, jövőről, nyereségekről és veszteségekről, mint ahogy azt az avítt rádiókészülék címe sugallja a posztamensről: Szabad Európa Rádió. Az ablakkeretekből összerakott, szárnyasoltárt idéző, múltidejű és mégis örök rocksztárok trafikos fotóinak sokasága, a falakon függő montázsok és kollázsok úgy szlalomoznak az időben, mint annak idején a P20-sok a balatoni országúton. Máris megfordíthatjuk a kulcsot a zárban: Faludi Ádám életművének alfája és ómegája a rockzene, a generációjának szabadságot hozó életérzés, amely a mai napig a magasba repíti, hogy a hangszerek hangjainak hullámain szörföljön a végtelen térben.
szöveg: Kakuk Tamás
fotó: Dallos István