Győri László új könyvének bemutatója

A Bánhidai Alkotó Házban tartottak meg Győri László Aki ha voltam, egybegyűjtött versek című kötetének vidéki könyvbemutatóját. A költő közel másfél évtizedet élt és dolgozott a városban, a könyvtárosság mellett az intézményben megalakított irodalmi kör műhelymunkájával több ifjú helyi versírónak segített a pályakezdésben. A könyvről az Új Forrás online-on Kakuk Tamás írt recenziót, amit teljes terjedelemben itt olvashatnak, mi egy rövid részletét közöljük. 

„A könyv hatszázötvenhat oldalon kronológiai sorrendben fogja össze a lírai életmű eddigi kilenc kötetét és az 1942-ben született költő új irodalmi folyóiratközléseinek válogatását. Azok, akik figyelemmel kísérték munkásságát és jó a memóriájuk, viszonylag könnyen felfedezhetik a kötet címadó verssorának forrását: „mit látok, ha nézek, mit ha fölpillantok, / csak tejjé istenül Héra tőgyű barmot, / …a kapun kidőlnek, s ballagnak lassan ki a legelőre, / az idő keskenyül, alig férnek már ki rajta, újat kellene szabni, de nincs, aki leszabja. / korhadó tetején merengek lovagló ülésben, / kifelé? befelé? és most van-e vagy régen? / kizuhan a kapu, lassan kidönti alólam / az, aki csukta, az, aki voltam, hogyha voltam.” (A kapu, a Fordított pohár című kötetben, 2015). Érdemes elidőzni ennél a szövegrészletnél, mert mintegy összesűríti azt a költői nyelvezetet, amely elidegeníthetetlenül Győri László sajátja; a szelíd pontosságban, keménységben és iróniában felfedezhetjük azt a költői önazonosságot, amelyben a versek olvasója is magára és a világra ismerhet. Győri László olyan klasszikus és fanyar költői világot teremt, amelyben a pátosz megbújik az ironikus látásmód kulisszái mögött: „a napi kis cselekedet / árnyékán nőve, a szebb / az érthető, fogható / valóság, a nagy való, / az örök realitás, / a vaskos kalamitás, / mely örökké visszatér, / mint kín és szenvedély.” (Hajtogatás) A könyvet akár naplóként is olvashatjuk, ráismerhetünk benne a hétköznapi tennivalók gondosan regisztrált lenyomataira, de a versek sajátos filozofikus látásmódjukkal mégis elemelkednek tárgyuktól. A leírt szavak az évtizedek haladtával súlyosabban nehezednek, de az új versek is megőrzik játékosságukat és hitüket életben, halálban, a költészetben: „Vannak jajvörös, lomha fáim, / árnyas lugasom van, / van Babitsom és Kosztolányim, / van egy-két halottam,/ ebihalam a víz mosolyában, / két kis nyughatatlan, / jó volna őket a Homályban / látni más alakban” (A lassú lugasban). (Magyar Napló, Bp., 2022)

fb-share-icon