Nausch Géza rejtett hagyatékának hazatérése

A Bánhidán születetett és Tatabányán élt kovács- és ötvösművész (l941-2015) szülővárosában eddig ismeretlen vas- és bronzkisplasztikáiból nyílt emlékkiállítás a Bánhidai Alkotó Ház Beteg Szamár Galériájában. A tárlatot az alkotó munkásságát jól ismerő Wehner Tibor művészettörténész ajánlotta a megnyitó közönségének figyelmébe.

„…Az ezredfordulót követő években Nausch Géza érdeklődése a szobrászat felé fordult: vas- és bronzplasztika-sorozatok készítése foglalkoztatta. Ennek egyik előzménye volt, hogy már 1985-ben, a Komárom megyei iparművészek kiállításán is szobrászati kollekcióval jelentkezett: vasból megformált oszlop-plasztikáit akár monumentális kompozíciók modelljeiként is szemlélhettük. Később, 2008-ban hatalmas elégtételként megkapta az iparművészek legmagasabb szakmai elismerését, a Ferenczy Noémi-díjat. Ekkor, ebben az évben járt először a Tisza-menti város, Csongrád művésztelepén, ahová 2013-ig rendszeresen, évente visszatért az itt megrendezett kovácsművészeti és szobrászati szimpozionok vendégeként. Csongrádon készítette el azt a vas és bronz kisplasztika-sorozatát, azt a léptékében is valóban kisméretű, néhány centimétert magasságú emberi alakokból, figurapárosokból, alak-csoportokból felfűződő, egységes szemlélettel megformált kompozíció-együttest, amelynek egyik válogatását ez az emléktárlat Tatabányán most első alkalommal tárja közönség elé, s amellyel végső soron lezárta munkásságát. Ez a műegyüttes a geometriai alapelemekre – hasábokra, hengerekre, gömbökre – redukált, a lényegi vonásokat megragadó és kiemelő, groteszk szemlélettel interpretált, esetenként lírai szólamokat is hangoztató, a kor emberét megjelenítő, alakjainak jellemző vonásait felmutató, a korszellemet sűrítő plasztikai összegzés. Az egy-egy magányos alakot, vagy az egymással kapcsolódó figurapárt és a többszereplős csoportot megjelenítő plasztikák a stilizálás mesterművei: általában részletezés nélkül, sima felületekkel megjelenített embermások jelennek meg, amelyek formailag esetenként már-már absztrakcióba hajlón átírtak, máskor a naturális alakzatok felé visszaforduló plasztikai mozzanatokkal jellemzettek. A testhelyzetek, a gesztusok magatartás- és létezésmódokról, viszonyokról árulkodnak, akciókról és állapotokról tudósítanak: körükben, az általuk áthatott terekben kapcsolatok, ellentétek, feszültségek, konfliktusok, hiányok lappanganak és élesztődnek. Nem tudható pontosan, kik a szobor-szereplők és mi a narratíva, mi a történet: általános érvényű, a létezés titkait kutató művészi kérdésfelvetéseket feltételezhetünk. És persze bizonytalanságokban vergődő kétségeket, lehangoló kiúttalanságot, feloldatlan zavart.

Néhány éve derült fény egy XX. századi tatabányai festő, Görgényi István hatalmas, rejtett értékekben gazdag, a magyarországi emlékanyagban páratlan jelentőségű, az 56-os forradalomra reflektáló életművére, és most egy kovács- és szobrászművész munkásságának eddig szinte teljesen ismeretlen fejezetei bontakozhatnak ki előttünk. Nausch Géza halála után nyolc esztendővel azt regisztrálhatjuk, hogy Tatabánya szobrászatának a jól ismertek – mint Bondor István, Brém Ferenc, vagy a napjainkban is aktív Lois Viktor, Szunyogh László és Varkoly László mellett – volt egy jelentős, önálló, eredeti plasztikai eszmények jegyében munkálkodó, komoly mestere is: a szobrászművész Nausch, aki egyébként kovácsmesterként is működött, és nem csupán egy második világháborús emlékmű meg néhány rekonstrukció kapcsolható művészi munkásságához. Elmondható tehát, hogy ezzel a Csongrádon őrzött műveket feltáró emlékkiállítással Tatabánya város művészetének, szobrászatának története egy mindeddig rejtőzködő, értékes műegyüttes megismerésével és megismertetésével gazdagodott.”

(Elhangzott 2023. május 12-én, Tatabányán, a Bánhidai Alkotó Ház Beteg Szamár Galériájában, a kiállítás megnyitóján.)

A művészi pálya fontosabb állomásai: 1955-59 Művészeti Gimnázium, 1960-65 Magyar Képzőművészeti Főiskola; mesterei: Kmetty János, Pap Gyula, Ék Sándor, 1965-1972 tanítás és kiállítások. A nyolcvanas évektől Budapesten, Gödöllőn, Csongrádon, Kiskun-félegyházán láthatók munkái: kandallók, kapuk, világítótestek, korlátok, cégérek. A II. világháború áldozatainak emlékművét (mészkő, bronz) 1997-ben avatták fel Bánhidán, 2008-ban Ferenczy Noémi-díjat kapott. A vas- és bronzkisplasztikák készítése a Csongrádi Alkotóház-Művésztelepen.

fotó: Nagy László

fb-share-icon