Pinokkió már életre kelt, kalandjait feledve – vagy éppen azok nyomán – lelkes fiatallá, majd korosodó úrrá változik. Pinokkió jön-megy a világban, csetlik-botlik, hibákat és bűnöket követ el, nőkkel kezd, feladja, lázad és megveretik. Megalkuszik és meghúzza magát, éli az eleven bábuk hétköznapi életét. De mi van Gepettoval? Hisz ő alkotta, s némi tündéri segédlettel ő lehelt belé életet. Gepetto a Teremtő, az Alkotó most ül és rajzol. Kicsiny műterme ablakából – ha nem kertre nyílna – figyelné és rajzolná az embereket. A sok Pinokkiót.
Eszik Alajos grafikus, festő egy egész életre elkötelezte magát a gepettoi szereppel. Keserű és derűs, víg és drámai megfigyeléseit egy par exellence grafikus magabiztosságával veti papírra, vagy épp pasztellt ragad vagy olajképet fest. Nem hatalmas képeken rögzíti megfigyeléseit. Vannak főhősei. A Pinokkiók. Az egyik ebben nevetséges, a másik abban szánni való. Csodástestű nőalakjai akár a kígyótestű nők a cirkuszban minden kifacsart pózt bemutatnak, szóval e nők az életnek többnyire nem dédelgetett, inkább sajnálatra méltó szereplői. Eszik a mindennapok hőseit idézi fel attribútumaik (mackó, bot, dinnye. labda) társaságában. Ők az öt percig sztárok, ők a küzdők és elbukók. Eszik alakjai és jelenetei kiemelődnek a hétköznapiságból egy-egy nonszensz okán (ezek zömmel parabolák, tantörténetek) majd visszasüllyednek magánylétükbe.
Eszik iróniája – mely sosem karikatúra – szerethetővé is teszi a műteremablakban, – ha utcára nézne az az ablak – tehát a műteremablakában feltűnő képzelt hőseit. Könnyed vonalrajzain, melyek szinte krokik (mozdulatvázlatok), sosem a virtuozitást, de a rajztudás mesterfokát érezzük meg. A nagy elődök Lautrec, Klimt, Schielle, Hockney elegánsan pontos és ugyanakkor mesterien túlzó technikája és látásmódja Eszik rajzain önálló szellemiséggel térnek vissza.
A mesterség, a maniére Eszik Alajos művészetének a kulcsszava. Bármely grafikai technikában (rézkarc, hidegtű vagy litográfia) esetleg pasztellben vagy olajban fejezi ki magát, az adott mű gondolatilag és technikailag egységesen kiérlelt. A választott kifejezésmód – különösen a grafikák esetében – hozzáadott értékként jelenik meg. Az adott témát, legyen az burleszk vagy drámai, vidám vagy tragikomikus, a technikai megoldás tovább emeli, a néző el sem tudja másképpen képzelni az adott jelenetet csak az adekvát formák, technikai megoldások között.
Ha be kellene határolni azt a művészeti irányt – vajon miért is? – amelyet a mai képzőművészeti életben Eszik Alajos képvisel, akkor talán a fanyar realista jelzővel illethetnénk. Eszik művészete a megfigyelő pozíciójából realista, ábrázolásaiban fanyar, ironikus, képzettársításait tekintve akár újszimbolista is lehetne. Ám mindaz, ami kortárs művészet e területén lehetőségként megjelenik, Eszik Alajos világában helyet kap.
Gepottot hívtuk elő képzeletünkben az írás elején. Vajon a mi Gepottonk, Eszik Alajos magányosan dörmögő mesterember, aki műhelyében szemlélődve csóválja a fejét és sajnálkozik, hogy Pinokkiója ilyen világba tévedt? Aligha. Eszik Alajos hedonista, az élet örömlovagja és a létezés szarkasztikus szemlélője. Rajzol mert ez a dolga és él, mert ez is feladat. És jó mulatság.
Eszik Alajos grafikusművész évtizedekig a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán tanított. Több évtizedes, unikális rajzi virtuozitásáért, bravúros vonalvezetésű és emblematikus tömörségű grafikai munkásságáért, „lélekillusztrációiért”, példamutató oktatói tevékenységéért 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díjában részesült.
A tárlat február 17-ig tekinthető meg a Kortárs Galériában.
