Vers 2021. 08. 29.
Sopotnik Zoltán (Salgótarján, 1974.) József Attila-díjas és Sziveri János-díjas költő, író, szerkesztő, kritikus
Archaikus satír Első kísérlet Új istenek jelentek meg a környéken. A templom előtti parkot befonta jelenlétük. A park melletti buszmegálló egy hatalmas női arccá gyűrődött össze. Futottakat a várakozók, futott a miséről kiáradó tömeg. Közben a szemben lévő házakat mintha átsatírozta volna egy festő, aki csak a közös tudatban létezik. Olyan érdes szürkével, amit előttünk még nem láthatott senki sem. Lehet, hogy nem is satír volt az, hanem helyretétel, megbocsátás, áldozat. Az erkélyről néztem végig az egészet, mégis mintha csak egy festményben álltam volna, semmi több. Egy halvány alak, valahol szélen, de mégis szemfogó. Az is meg van írva, hogy egy kiállításon erről az áldásról beszélek majd, én leszek az első igaz lélek a festékréteg alatt. Második kísérlet Új Istenek jelentek meg a környéken. A házunk előtt beteg szamarat húzott egy korhadt szerzetes, ő árulta el. Nem mintha nem hallottam volna a gyárkürt alól azt az archaikus szólamot, de azért kedves volt tőle. Az erdő állatai megzavarodtak persze, színes szarvasok jöttek le a hegyről száguldó kocsik elé vetni magukat. A kiállításon majd hangsúlyoznom kell, hogy nem a festményekről, hanem a festmények miatt írok. Az új isteneket angyalokká kell szelídítenem. A környék éhes, csak én értem, hogy ez mit jelent. Harmadik kísérlet Új istenek jelentek meg a környéken. Az egyik szarvasfejű meg is kísértett, és ősi regéket mozgatott meg a fejemben. Sehogy nem tudtam kikapcsolni azt az idegen nyelvet abban a rengetegben, amit az előszobánkból teremtett. Nem az én nyelvem volt, mégis otthonos, édes, veszélyes. A szarvasfejű a színekről beszélt, hogy mindegyiknek külön személyisége van, külön szólnak hozzám, ha akarom. Ha van hozzá fülem. Közben a rengetegből sivatag lett, majd valami nádas egy láthatatlan tó partján, aminek csak a hiányát éreztem. Féltékeny lettem saját fantáziámra, a kiállításon jobb, ha ezt nem hozom fel, nem illik a szertartáshoz. Teljesen mindegy hányadik kísérlet Új istenek jelentek meg a környéken. Egy kiállításon veszik majd birtokba az emberek fantáziáját, amit én nyitok meg. Hülyének fognak nézni, hogy ilyeneket mondok, de mire végigérnek a képeken, beleszédülnek ebben az igazságba is. Az Eszmélet lényeinek fogom hívni ezeket az isteneket, egyesek kiharapnak majd a képekből, pár váll, tenyér és nyak vérezni fog, de nem rémül meg senki, mert minek. Titokban páran imádkozni fognak a sarokban, kapnak is vigasztalást rendesen. Egész Bándhida ázni fog a kételyben mégis, egész Bánhida a kétely közepén. Rájátszás kísérlet Új istenek jelentek meg a környéken. A házak és a fák fáradt bőrén táncolnak, akár a mozgó tetoválások a múltkor egy hatalmas férfi karján. A képzőművészet igazából tetoválás, amit az időbe karcoltak, vagyis az időn kívülre, hogy mindig legyenek kérdések, amiket fel lehet tenni. Például, hogy hogyan kerülnek lebegő kockák egy vad táj közepére?. A képzelet kockái bármit megtehetnek, mondanám a kiállításon, de inkább hallgatok. A vad tájról nem is beszélve, pláne ha egy félisten arcára van varrva.
Az illlusztráió Nedves Péter Barnabás festménye
