Fehér Tamás fényképeit több csoportos kiállításon láthattuk az elmúlt években. Rendszeres résztvevője volt a Tatabányai Őszi Tárlatoknak és a Kép-Szín-Tér Fotóművészeti Műhely kiállításainak. Önálló kiállítása viszont ez az első, ahová filozófia mélységű fényképeket hozott. A tárlat címe is azt sugallja, hogy szimbolikus mondanivalója van: „Humán univerzum, avagy karmageddon”, amit magamnak embervilág, avagy sorscsatáknak fordítok. És ez az értelmezés kicsit sántít, mert a karma az általános értelmezéssel szemben nem a sors, hanem egy törvény, ami azt mondja, hogy cselekedeteinknek következménye van, ami újabb cselekedeteket von maga után. Mintegy ok-okozat láncolatot alkotnak, de nem feltétlen közvetlenül. A kauzalitás fogalmunk nem teljesen fedi, de sok vonásában hasonló. A kauzalitás egyfajta rend és mint ilyen a renden keresztül van szépségteremtő ereje. Elég csak Fehér Tamás képeinek belső rendjét felfedezni. A karmageddon szójáték még egy értelmezést sugall, mai embervilágunk folyamatos mentális süllyedését.
Valamikor a görög mitológiákban olvashatjuk az emberek úgy születtek, hogy látták a saját sorsukat. Az istenek azonban elvették az emberektől ezt a képességüket, mert az látták, nem csinálnak semmit mert sorsuk úgyis beteljesül. Fátylat borítottak hát az emberi tudatra, ami csak az életük végső pillanatában hullik le. Így az emberek nem láthatják az igaz világot, meg kell elégedniük a valósággal. Sorsunkat három Moéra irányítja, Klotho, aki fonja a sors fonalát, Lakhoszisz, aki eregeti a fonalat, ö a sorsjuttató, és Atroposz, akinek a kezében van az olló, amellyel elvágja a sor fonalát. A tudat hét fátyla akadályoz meg minket abban, hogy lássuk létezésünket teljes egészében, lássuk embertársaink lelkét, és lássuk az elénk táruló látványban az igaz világ kifejeződését. Jogosan tehetjük fel a kérdést, amit látunk magunk körül, az a tényleges valóság, vagy csak az agyunk játéka? A valóság szilárdnak vélt talaja talán csak egy álom a semmi felett, tudatunk által jól elfedett világ.
Ezért érhető az a képalkotók, legyen az festő vagy fényképész, határozott szándéka, hogy a kép ne csak egyszerű rögzítése legyen a látványnak, hanem a teremtő szándék megjelenítése, értelmezése, jelentés tulajdonítás. Kontextusba helyezés a közmegegyezésen alapuló valóságba, a forma és tartalom egységbe rendezése. Fehér Tamás nem hagyja nekünk, hogy szabadon félreértelmezzük képeit, kapunk tőle iránymutatásokat, rövid kis filozofikus kommentárokat. Minden képében csendes intenzitás érződik, megélt, lélegző képek ezek. Fehér Tamás nem csak azt ragadja meg, hogy a dolgok, hogy néznek ki, hanem azt is, hogy milyen érzést keltenek benne. A fotográfia finom eszközeivel formálja képpé érzéseit. Mint az egyik kommentárjában szerepel, végül minden összeáll egy képpé, így én az egész kiállítás vezérfonalának a létérzés megfogalmazását megjelenítését látom.
Fehér Tamás létrehozta létkép, létérzés látványtárát.
(Humán univerzum, avagy karmageddon, BAH Beteg Szamár Galéria, 2025. 07.28.- 08.15.)
szöveg: Dallos István
fotó: Czakler Márton
