Tata, Barlang, Grotta XIII. tematikus képzőművészeti kiállítás
A lebegés furcsa, a gravitációnak ellentmondó helyzet: valami vagy valaki csaknem mozdulatlanul fennmarad, vagy alig észrevehetően mozog felfüggesztés vagy alátámasztás nélkül. Közege lehet a víz, a levegő és persze a képzelet is… Lényege a bizonytalanság, illetve az instabilitás, miközben mégis egyfajta törékeny egyensúlyt hoz létre a térben, máskülönben azonnal lezuhanna.
Kammerlohr-Kovács László a katalógus előszavában arra is utal, hogy elszakadás a földtől egyfajta transzcendens gesztus, azaz „kapcsolat az istenivel”, amelyre a „túlvilággal kapcsolatban álló lények” képesek csak.
Van még egy fontos jelentése a lebegésnek, amelyet ugyan ritkán emlegetünk, mert nem pozitív képzet, mégis ebbe a körbe tartozik, ez pedig a megrekedtség. Ha valami nincs sem a földön, sem az égben, akkor egyfajta köztes térben lebeg, képtelenül a valahová megérkezésre…
Ha lajstromba vesszük a fenti jelentéseket, gazdag a választási lehetőség-mező: instabil, könnyed, ellentmond a gravitációnak, elszakadás a földtől, transzcendens-isteni, megrekedés. A kurátorok huszonhét olyan művet választottak ki, amelyek témájukban megfeleltethetőek a fenti kritériumoknak.
Leginkább a könnyedség képi megfogalmazás a dominál a képeken: a geometrikus ábrázolásokban az alkotók a mintázatok sokszínűségével és ismétlődésével hozták létre a lebegés érzetét (Éles Búlcsú, Gallowitzer Szabina, Jónás PéterMikáczó Alexandra).
Más képeken a közeg, mint a víz vagy a levegő adják meg a lehetőségét az elszakadásnak a földtől, a gravitációtól (Sárközi Anikó, Hermán Alíz, Helmeczi Zsuzsanna, Kelemen Dénes Lehel, Kammerlohr-Kovács László, Gábor Éva). Egy repülő formájú tárgy lebeg, ki tudja miféle agyagból; egy ketrec a vízben; egy madár, a száguldó repülők kereszteződésében… Egy pillanatnyi könnyedség, feltűnő alakzatok az égen, tünékenység, változatos formavilág.
Lehetséges megfogalmazni azt is, amikor maga a tér szürreális, nem látszik valóságosnak, vagy nem is érzékelhető, itt inkább a mozdulat, a mozgás lényege mutatkozik meg, így kapcsolódik a megadott témához (Papp Anita, Öllinger Péter Zoltán, Kováts Nikolett, Horváth Judit Zoé). Áramlás és színek a térben, a nélkül, hogy maga a tér meghatározna minket.
Vagy éppen a mozgás, a könnyedség lehetetlenségét, sőt abszurditását próbálja megtalálni és megmutatni a kép, amelyet „normálisan” lehetetlenné tenne a nehézség, a súly, a tömeg, és mégis jelen van a lebegés érzete… (Komesz Borbála, Jónás Péter). A márványlapon bevésett lebegő testek, vagy az ormótlannak tűnő amorf anyag is válhat könnyűvé egy adott pillanatban.
A két mitológiai témát választó kép már inkább a képzelet színterében keresi a lebegés megfoghatatlanságát. A Minotauruszi bábjáték (Lévai Ádám) groteszk figurái és a Yellow composition (Tomecz Dániel) antik szobrokat idéző alakjai a lebegést mint egyfajta múlt és jelen közötti megfoghatatlanul jelen lévő kapcsolatot ábrázolják. De amíg az egyik ennek tünékenységét erősíti (Yellow composition), addig a másik inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogyan olvad össze az állati és az emberi, hogy végül egyik sem legyen megélhető.
Nos, ez már átvisz minket a lebegés mint megrekedtség jelentéséhez és Dadányi Zsófia Fekete csönd című képéhez. Érzelemmel teli, de mégis komor kép, sőt fájdalmas, mert egy kibontakozásra képtelen emberi alak lebeg itt a szenvedésteliségben. A magzatpózban ábrázolt figura majdnem felnőtt méretű a föléje hajló idősebbnek tűnő alak mellett, kettőjük viszonya éppen azért tűnik fájdalmasnak, mert a szeretetteli törődés tehetetlensége sugárzik a mozdulatából. Lehet a megrekedést úgy is ábrázolni, hogy közben az emberség kiteljesedése is jelen van.
A súlytalanság fogalmához kapcsolni a művészi önkifejezést talán nem is annyira lehetetlen gondolat. Milyen más közegben lenne lehetséges egyszerre érzékeltetni a könnyűséget és a nehézségi erőt, a szépséget és a formátlanságot, a szeretetteliséget és a tehetetlenséget. Mindez pedig egy grottában, avagy a törökkori átjáróban, amely szimbolikusan valóban átjáróvá vált a világok között… Kammerlohr-Kovács László megfogalmazásában ez „tekinthető szakrális térnek, ahová belépve, ha testben nem is, de szellemileg lebeghetünk egy rövid időre”.
Pápes Éva
fotó: Kiss T. József, Szabó János
