a Kortárs Magyar Galéria gyűjteményéből
Két „kortárs” galéria találkozott február 13-án az Agorában, hogy a szezon talán legizgalmasabb kiállítása létrejöjjön. Mi lehet olyan különleges a felvidéki város gyűjteményében, ami lázba hozhatja a képzőművészet szerelmeseit, a művelt közönséget? Dunaszerdahely egy magyar többségű város Szlovákiában, a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásának székhelye, a Csallóköz központja. De hogyan került be a művészetpártoló városok közé? A kilencvenes években Luzsicza Lajos festőművész kezdeményezésére Pázmány Péter polgármester támogatásával létrehoztak egy olyan intézményt, amelynek célja a kortárs magyar művészet támogatása volt.
Az elképzelés megvalósult, neves művészek felajánlásaiból, a rendszeresen megszervezett alkotótáborok helyben maradt képeiből egy nívós kortárs kiállítási anyag jött létre. A volt Vermes kastély épülete ad otthont az egyre szaporodó gyűjteménynek, havonta új kiállítással adnak hírt a kortárs képzőművészet sokszínűségéről, sőt utaztatják is az anyagot, ahogy most Tatbányára. Ez a művészetet népszerűsítő, gyűjtő és alkotói tevékenységet támogató kezdeményezés remekül demonstrálja, hogy a határainkon túli magyarság tevékenysége aktív részese lehet a művészeti közéletnek. Már maga ez lenyűgöző, ráadásul még remek ízléssel is párosul a gyűjtő munka, így kiemelkedő kiállítási anyaggyűlt össze.
Nemzetközileg elismert művészek képeinek örvendezhetünk ebben az egy hónapban, amíg a kiállítás nyitva van. Kammerlohr-Kovács László, festőművész, a helyi Kortárs Galéria vezetője, valamint Varga-Amár László Munkácsy-díjas képzőművész válogatták ki a bemutatott képeket. A cél az volt, hogy „legyenek benne igazán nagynevű híres művészek, akik esetleg már nem is élnek, valamint kortárs művészek is. Fontosnak tartottuk, hogy dunaszerdahelyi művészek is bekerüljenek a válogatásba, valamint a legutóbbi művésztelepeken résztvevő művészektől is válogattunk be egészen friss alkotásokat – mondta el Kammerlohr-Kovács László.
Ha csak az elismertség lenne a mérce, már akkor párját ritkító értékek szemlélői lehettünk, hiszen hemzsegnek az alkotók között a Kossuth-és Munkácsy-díjasok, sőt a Nemzet Művésze-díj is jelen van több alkotó esetében is. Harmincnyolc alkotás látható a kiállításon, sajnos mindet felsorolni kevés lenne a hely, de például a két legkisebb kép, a Tordai kert és a Napóleon, az egyik Gross Arnold, a másik Kondor Béla alkotása. Gross Arnold sajátos varázsvilága, a részletekben gazdag mesei hangütés a Tordai kertben is jelen van, bármilyen kicsi a kép, tanítani lehet belőle a művész stílusát, világképét. Ahogy a Napóleon című kis Kondor kép is egy illúzióit elveszített nemzedék szatirikus hangütésű életérzését közvetíti, amelyik már nem igazán hisz a szabadságban.
Szinte lehetetlen külön-külön méltatni az alkotókat, hiszen kit hagyhatnánk ki ebből a gazdag választékból, amelynek minden darabja egy-egy alkotóeleme a magyar képzőművészet gazdagságának. Itt van Schéner Mihály Scenaburlesca című képe, ágáló bohócokkal és tablószerűen megjelenített színes figurákkal… Burleszk-szerű stílusával szinte szöges ellentéte Aknay János, Joseph Kádár, Varga Amár László vagy éppen Kammerlohr-Kovács László éles, tiszta geometriájú alkotásainak. Krajcsovics Éva Szoba című képe ezektől megint különböző meditatív stílusával, finom, elhomályosuló színeivel megint egy másik stílus, életérzés. Ef Zámbó István mitológiai alapú, de mégis modernül gunyoros képe, a Szomorú szerelem vidám paragrafussal, a mindennek fittyet hányó alkotói attitűd képviselője… Deim Pál Mageső-jének tiszta vonalai és szinte homogén zöldjei erős érzelmeket közvetítenek, míg Bauer István Utazás-a egyfajta gyermeki rácsodálkozás a világ sokszínűségeire. Szemadám György Ecce című képén a fekete-kék virág éles kontúrjaira válaszol az elmosódó külvilág, ki tudja, melyik a valóság?! Orosz István Szigetnéző-je is arra figyelmeztet, hogy önmagunkat látjuk, véljük felfedezni mindenben, mert csak nézőpont kérdése a valóság…
Folytathatnám, de inkább arra hívok mindenkit, hogy ne hagyja ki ezt a különleges lehetőséget… Inkább válasszon stílust, világnézetet, színvilágot, melyik az, ami leginkább rokon a sajátjával… Látleletet kaphatunk magunkról, a világról, az alkotás és a valóság kapcsolatáról, a művészeti technikák sokszínűségéről, és kicsiben a magyar képzőművészetről is – mindezt egy helyen, egy térben.(Kortárs Galéria, Tatabánya, 2026. február 13-március 20.)
szöveg: Pápes Éva
fotó: Raáb Zoltán
Címlap: Szotyori László A vörös ház című festménye
