Chang Shu-Wei, egy szobrászművész Tajvanról

A Bánhidai Alkotó Házban megtalálhatjuk Chang Shu Wei alkotásait is, a tajvani művész 2018-ben résztvevője volt Lois Viktor szobrász szimpóziumának, amit hagyományosan a múzeum ipari skanzenébe szervez meg a Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány. Ez a kötődés is magyarázata lehet annak, hogy többek között az ő nagyvonalú adományának is köszönhetően megújulhat az időszakos képzőművészeti kiállításoknak helyet adó BAH-galéria a Kossuth utca 39-ben.

A tajvani művészek már kezdetek óta részt vesznek a Tatabányán rendezett képzőművészeti szimpóziumokon, szemléletükkel formálják a táborok tevékenységét, munkáikkal gazdagítják a skanzen szoborkiállítását. Emellett a Kortárs Galériában, a Szent Borbála téri szabadtéri kiállításon, a budapesti Ateliers Pro Arts Art Center Galériában is bemutatkoztak műveikkel. A tajvani művészek alkotásai szellemi sugárzásukban és a megvalósítás technikájával egyszerre kelet-ázsiaiak és univerzálisak, megtalálhatjuk bennük a keleti ősszimbólumokat és a művészet egyetemes nyelvét is. Chang Shu-Wei a kőben a teremtés anyagát látja, a rejtőző „csendet” keresi a nyugalom és a magány érintkezéséből fakadó alkotói folyamatban, a fények és árnyékok változásait a háromdimenziós térben. Alkotásaiban a simára csiszolt és az érdesített felületek egymáshoz való viszonyából markáns formában rajzolódik ki az ember, a természet, és a személyes belső én kapcsolata. Az anyag puhaságának és a keménységének kontrasztja felfedezi és megmutatja a kő titokzatosan sugárzó energiáit, amelyekkel tektonikus tereket teremtenek.

Chang Shu Wei szobrász, (Pintung, 1978.) munkái számos alkalommal kaptak művészeti díjat Tajvanon.

Czakler Márton

fb-share-icon