Megyünk, csináljuk, pörgünk és pörgünk. Aztán, amikor meg kell állni valamiért, akkor tesszük fel a kérdést, hogy mit is csinálunk, mért is csináljuk, kinek is, és hogy van-e értelme.
A válasz látszólag egyszerű: színházat csinálunk. Tudunk mi színházat csinálni? A magunk módján igen. Mondta valaki, hogy csináljuk, megkért rá valaki? Nem.
Akkor ez nem szolgálat, hanem ez exhibicionizmus, magyarul önmutogatás? Ezt még föl is tudnám vállalni, hiszen meggyőződésem szerint minden művészet önmutogatás, ha nem tapadna rá a másik, a pejoratív jelentése: a perverz, az öncélú magamutogatás.
De maradjunk a nem pejoratív önmutogatásnál. Megmutatjuk, hogy mit tudunk írni, előadni, megmutatjuk, hogy tudunk gondolkodni, gondolkodtatni, és szórakoztatni. Mért pont színházzal? Mert az írás, a festés és még sok más alkotó tevékenység igencsak magányos műfaj. A színház az, ami igazán közösségi. Közösség azoknak, akik csinálják, és közösség még a velünk együtt lélegző közönséggel is, akik többed magukban részesei a színházi élménynek.
Önmutogatás helyett most használjuk a fennköltebb, és gazdagabb jelentéssel bíró felmutatás szót! Amiben önmagunkon kívül benne van a produktumunk felmutatása is. A legősibb, a leghétköznapibb, legtermészetesebb létforma. A gazda megtermeli a zöldséget, a gyümölcsöt, a csirkét és a sonkát, kiviszi a piacra, és eladja. Itt van, ezt csináltam, benne vagyok én is. Vegyétek, és vigyétek!
Ez már majdnem a vallás úrfelmutatása: „Vegyétek, és egyétek, ez az én testem, és ez az én vérem!” Ez már tiszta misztérium. De a színház is az. A színháztörténet tanítja, hogy a mágiákból és a misztériumokból hogyan nőtt ki a színház, még ha a rítusaink el is vesztek azóta színházon belül és színházon kívül is.
A misztérium: titok, rejtély, szertartás a beavatottaknak. Keresni és fölmutatni önmagunkat, ez az élet misztériuma.
Keressük, és megfejtjük az élet titkait, amihez kiváló, izgalmas és szórakoztató eszköz a színház. Mert közben játszunk, és játszunk. És az előadások azok a közönséggel való közös szertartások, ahol a végén hatalmas sóhajjal mondhatunk halleluját, hogy megéltünk valamit az élet- és a színház misztériumából
2021
László Tibor
