Könyvbemutató a Bánhidai Alkotó Házban

Online után élőben rendezte meg a Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány Reichert Gábor „nem szabadulhatok” – Gáll István Tatabányája című tanulmánykötet bemutatóját a Bánhidai Alkotó Házban. A könyv szerzőjével az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatójával, az Új Forrás és az Irodalomtörténet folyóiratok munkatársával, a kötet szerkesztője, Szénási Zoltán irodalomtörténész beszélgetett. Ennek során nem csak azt tudta meg a közönség, hogy Gáll István több novellája Tatabányán játszódik, melyek megidézik a harmincas-negyvenes évek Felsőgalláját, a bányatelepek világát, valamint az ’56-os eseményeket. Többek között arról is szó esett, hogy 1966-ban „ál-szociográfiai” regénye jelent meg Csapda címmel, melyben a forradalom utáni politikai konszolidáció működését vizsgálta a bányaváros sajátos szociokulturális közegében. A beszélgletés kitért arra is, hogy Gáll István életművének, minden ellenmondásaival együtt, részét kellene képeznie Tatabánya közösségi emlékezetének, és most Reichert Gábor hiánypótló műve tudományos igénnyel tárta fel azt a komplex viszonyt, mely a Kossuth-díjas írót a városhoz kötötte.

A képgaléria fotóit Dallos István készítette!

Egy hosszabb, alaposabb intejú itt olvasható a szerzővel!

https://www.kortarsonline.hu/aktual/reichert-gabor.html

fb-share-icon