Az istenek földjén a BAH-ban

“Az istenek földjén” címmel nyílt meg a Bánhidai Alkotó Házban Nedves Péter Barnabás önálló tárlata. Az alkotó nem először szerepel műveivel a BAH galériájában. Első itteni jelentkezés óta, a teljesség igénye nélkül, egyéni tárlata volt az Opel Galériában, csoportos bemutatkozása a jónevű Grotta eseményén, a tatai vár török kori átjárójában, a tatavölgyiekkel a megyei könyvtár galériájában és a tatabányai őszi tárlatok állandó résztvevőjévé is vált. Sajátos fantasy-világa sokakat megfogott, a festményeken ábrázolt hősei idegen bolygók lakóit is idézhetik, eleveníthetik meg, de embervilágunk szorongásainak kivetülései is lehetnek. A kiállítást Sopotnik Zoltán költő egyik versével ajánlotta a szép számmal megjelentek figyelmébe.

ARCHAIKUS SATÍR -VÁLTOZATOK AZ ÚR KIENGESZTELÉSÉRE

Új istenek jelentek meg a környéken. Vagyis mindig
is itt voltak, csak nem vette észre őket senki. Csak a
szerzetes, aki a templom alatti kórházban segédkezik.
Állatokat gyógyít és embereket, mikor mire van szükség.
Néha összekeveri őket, hátha még újabb istenek születnek, de
nem sikerül neki, csak majdnem. De ez a majdnem is éppen elég,
ez a majdnem is elég drámai, ráadásul olyan színei vannak, hogy
az ég szakad bele. És a nyelv meg természetesen a mítosz, ami
azért elég nagy dolog. A mítoszon vágott lukakon születnek
ezek az istenek, ezt legalább tudhatja az egyszeri emberi is,
akinek nincs szeme mélyebbre menni, látni.

Új istenek jelentek meg a környéken, nehéz szavakat és
még nehezebb színeket hoztak, plusz évszakokat, amiket
értelemmel felfognunk alig lehet. Hittel talán, de az most
más lapra tartozik, más vászonra, hogy a színekről ne is
beszéljünk. Pedig a színekről nagyon is ajánlatos beszélni,
miként az Úrról is, hogy mit kezd ezzel az új renddel, ezekkel
a vallásból mégis kilógó lelkekkel. Mert hirtelen mindennek
külön istene lett, mint a nagyon régi korokban, az ájtatos
beszédnek, a lámpaláznak, a kiállítás- megnyitó hallgatásának
ugyanúgy, mint a lehulló diónak itt az udvaron, vagy a fák
szemölcseinek a közeli parkban. És a kora reggeli nedves
levegőnek, és a gőzölgő kávénak, és a becsapásnak is.

Új istenek jelentek meg a környéken, új föld is nőtt a talpunk
alatt, rögtön, ahogy megjelentek. És az állatok elkezdtek beszélni,
gyönyörű hangon, mint a szűzlányok, gyönyörűen, mint az

árva színek, amiket élő ember nem láthat soha. És mi hirtelen
újjászülettünk, legalábbis valami hasonló érzés árama
rázott át minket, valami áldott derű, aminek hatására kis
kápolnákat kezdtünk építeni minden utca végére, kis
archaikus torzókat, ahol áldozatot mutathatunk be a SZÉP-nek!
fb-share-icon