„Az istenek földjén” címmel nyílt meg a Bánhidai Alkotó Házban Nedves Péter Barnabás önálló tárlata. Az alkotó nem először szerepel műveivel a BAH galériájában. Első itteni jelentkezés óta, a teljesség igénye nélkül, egyéni tárlata volt az Opel Galériában, csoportos bemutatkozása a jónevű Grotta eseményén, a tatai vár török kori átjárójában, a tatavölgyiekkel a megyei könyvtár galériájában és a tatabányai őszi tárlatok állandó résztvevőjévé is vált. Sajátos fantasy-világa sokakat megfogott, a festményeken ábrázolt hősei idegen bolygók lakóit is idézhetik, eleveníthetik meg, de embervilágunk szorongásainak kivetülései is lehetnek. A kiállítást Sopotnik Zoltán költő egyik versével ajánlotta a szép számmal megjelentek figyelmébe.
ARCHAIKUS SATÍR -VÁLTOZATOK AZ ÚR KIENGESZTELÉSÉRE Új istenek jelentek meg a környéken. Vagyis mindig is itt voltak, csak nem vette észre őket senki. Csak a szerzetes, aki a templom alatti kórházban segédkezik. Állatokat gyógyít és embereket, mikor mire van szükség. Néha összekeveri őket, hátha még újabb istenek születnek, de nem sikerül neki, csak majdnem. De ez a majdnem is éppen elég, ez a majdnem is elég drámai, ráadásul olyan színei vannak, hogy az ég szakad bele. És a nyelv meg természetesen a mítosz, ami azért elég nagy dolog. A mítoszon vágott lukakon születnek ezek az istenek, ezt legalább tudhatja az egyszeri emberi is, akinek nincs szeme mélyebbre menni, látni. Új istenek jelentek meg a környéken, nehéz szavakat és még nehezebb színeket hoztak, plusz évszakokat, amiket értelemmel felfognunk alig lehet. Hittel talán, de az most más lapra tartozik, más vászonra, hogy a színekről ne is beszéljünk. Pedig a színekről nagyon is ajánlatos beszélni, miként az Úrról is, hogy mit kezd ezzel az új renddel, ezekkel a vallásból mégis kilógó lelkekkel. Mert hirtelen mindennek külön istene lett, mint a nagyon régi korokban, az ájtatos beszédnek, a lámpaláznak, a kiállítás- megnyitó hallgatásának ugyanúgy, mint a lehulló diónak itt az udvaron, vagy a fák szemölcseinek a közeli parkban. És a kora reggeli nedves levegőnek, és a gőzölgő kávénak, és a becsapásnak is. Új istenek jelentek meg a környéken, új föld is nőtt a talpunk alatt, rögtön, ahogy megjelentek. És az állatok elkezdtek beszélni, gyönyörű hangon, mint a szűzlányok, gyönyörűen, mint az árva színek, amiket élő ember nem láthat soha. És mi hirtelen újjászülettünk, legalábbis valami hasonló érzés árama rázott át minket, valami áldott derű, aminek hatására kis kápolnákat kezdtünk építeni minden utca végére, kis archaikus torzókat, ahol áldozatot mutathatunk be a SZÉP-nek!
