Kontra Attila (1979-2021) A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott 2008-ban magyar-filozófia szakon, illetve a Győri Hittudományi Főiskola katekéta-lelkipásztori munkatárs szakán 2010-ben. A Pázmány Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója volt, versei, tanulmányai több irodalmi folyóiratban megjelentek.
PURGATÓRIUM (C-VÁLTOZAT) Indian Village, Death Valley, CA A kiürült nézőtér láttán arra gondolt, hogy holnaptól majd minden átalakulást följegyez. Nincs olyan technika, amely egyformán működne mindenkinél, habár a tisztulás valami módon mégiscsak összefügghet a túlzott tudatosság elengedésével. A horizontális szeretet háromszögesítése lehet ilyen, amikor az időben végrehajtott tetteket az örökké- valóság mérlegére rakják. Egy sivatag vár akkor is, melyen egyedül kell átkelnie kinek- kinek, elégetni mindazt, aminek önmagába való visszahullása következtében nem lehet már szerepe a végső beteljesedésben. A szürke homok végtelenjéről a huszonharmadik zsoltár jutott eszébe, miután a ponyvának nekidőlve belélegezte a fertőtlenítőt.