Sopotnik Zoltán ajánlója
Az Új Forrás májusi lapszáma ismételten bővelkedik meglepetésekben: mindjárt egy Alberto Manguel esszével kezdődik Szilágyi Mihály fordításában, amely megadja a kezdő intellektuális alaphangot a további olvasáshoz. Az összeállításban még egy esszét olvashatunk Bóna Lászlótól Az utolsó pont címmel.
A versrovatban Marianne Moore, Dukay Barnabás, Balogh Robert, Réder Ferenc és Veres G. András költeményei húzzák azt a bizonyos transzcendens hajót. A prózarovat szerző ezúttal: Barnás Ferenc, Kosztolánczy Tibor, Csányi István, valamint Littner Zsolt.
A cethal gyomrából kiugorva Babits Mihály Poe-fordításáról Visy Beatrix remek írását olvashatják az olvasni akarók, a mindig megújulni képes Ladik Katalin neoavantgárd sámánverseiről és performanszairól pedig Földes Györgyi közli meglátásait.
A lapszámot Máté Andrea és Jász Attila művészeti írásai zárják.
A borítón és lapzárókon Komáromi Erzsébet Katalin munkáit csodálhatjuk.
És a végére a bennünk élő Jónásról gondolkodhatunk.
Barnás Ferenc: AZ ÚT TIANGANBA
részlet
„A busz másnap reggel indult Tianganba. Tíz órás út állt előtte. Repülővel alig egy óra alatt eljutott volna a fővárosba, de ha arra gondolt, hogy fel kell szállnia egy negyven személyes, légcsavaros repülőgépre, kiverte a veríték. „Ki kell menni a világba az emberek közé, akkor talán érnek olyan élmények, mint Beilungban, akkor talán visszatér belém az élet.” Hogy Torjai ezeket a szavakat ki merte mondani, a kiüresedett szavakra támaszkodni mert, meglepte. Pedig Beilungban nem csinált mást, mint két napon keresztül reggeltől estig mászkált a külváros utcáin, sokszor a nyomornegyedekben. A magasvasúttal eljutott a várost keresztülszelő folyóhoz, onnan elgyalogolt a legközelebbi kikötőhöz, ahol felszállt a mentrendszerinti hajójáratok egyikére. Ment egykét megállót, aztán leszállt, és elindult, hogy bejárja a folyó menti városrész következő kerületét, akár a legeldugottabb, bádogviskókból álló negyedeket is, utána megkereste a következő kikötőt, és ismét felpasszírozta magát egy túlzsúfolt hajóra. Nem akart felfedezni semmit, csak a beilungiak közelében akart lenni, hogy lássa, hogyan élnek. Tudta, hogy csalóka az egész, hisz csak kívülről és felületesen figyelhette meg az embereket, de ez volt az egyetlen ötlete. A tömegben állva, a bádogházak, az üzletek előtt elhaladva a beilungiak tekintetében azt látta, hogy bármily nyomorúságos körülmények között is élnek, elégedettek az életükkel. Lehet, hogy Beilungba kellene költöznie? – gondolta Torjai. A város az első pillanattól fogva magával ragadta.”
