Nedves Péter Barnabás kiállítása
Nap, mint nap az „Álmok földjének” határátkelőhelyén álldogálunk mindannyian, ismerős vidék, hiszen az álmok minden nap kopogtatnak az éjszaka ajtaján, ezek közül vannak, melyeket megőrzünk, vannak, melyeket esetleg megosztunk valakivel, és vannak, melyeket igyekszünk elfelejteni. Nehezebb a helyzetünk, ha erős késztetést érzünk arra, és megvan hozzá a képességünk, jobb híján nevezzük tehetségnek, hogy lelkünk törékeny történeteit papírra vessük, bepötyögjük a számítógépbe, vászonra fessük, lerajzoljuk, préselt falemezre vigyük a festéket, és ki tudja, még, akár filmet is készíthetünk belőlük. Az elkészült munkákról alkotójuk a legritkább esetben gondolja azt, hogy azok nem tartoznak senki másra, csakis rá, hiszen akár bevallja, akár nem, szíve mélyén ott motoszkál a gondolat, hogy álmainak lenyomatait szeretné megosztani másokkal, akiket, reményei szerint megérint alkotásainak üzenete, melyeket jelen esetben nyilván nehéz szavakba foglalni, mert akkor nem festményekről beszélnénk. A mai naptól pár hétig a Puskin Művelődési Ház Bánhidai kisGalériája ad otthont Nedves Péter Barnabás „Álmok földjén” című kiállításának, az itt látható képek alkotóját az elmúlt évekből jól ismerjük, műveivel jelen van a különböző csoportos tárlatokon, például a tatai Grottán, de már több alkalommal láthattuk önálló kiállításait a különböző képzőművészeti terekben, galériákban. Ha én jól látom, akkor Nedves Péter Barnabás festményein keverednek a különböző mitológiai és mesebeli elemek, mintha egy sűrű erdőben bolyonganánk, hogy aztán a váratlanul kibukkanó tisztáson fölszálló ködpára mögött megjelenjenek ezek a különös lények, akikről nem tudjuk eldönteni, hogy valóban léteznek-e, vagy csak képzelet játékai, mert ez a világ tele van sejtelmekkel, miközben ismeretlen energiamezők fénytörései világítják meg a horizontot. Ezt a magánmitológiát az alkotó saját világának gondolom, melynek megvannak a maga törvényei, saját szabály- és szimbólumrendszere, amely szerint működik, persze, nem kell tagadnunk az alkotói látásmód rokonságát a popkultúrához tartozó képregényhez és egynémely kortárs festészeti törekvéshez. Minderről most ezt idézzük Sopotnik Zoltán korábbi, Nedves Péter Barnabás festményeivel foglalkozó szövegéből: „Saját hitrendszer bontakozik ki, saját rögeszmék villannak fel a képeken, és saját tükrök vetítik vissza az emberi létezést, amiben könnyed természetességgel van benne a mitikus többlet.” A mi dolgunk nem lehet más, mint hogy a képeket szemlélve megtaláljuk ezt a „mitikus többletet”, de ne feledkezzünk el megtalálni saját „mitikus többletünket” sem, mely meghozhatja a felfedezés örömében a feloldozást.
Kakuk Tamás
fotó Nagy László