Beteg Szamár Galéria

„szembenézés azzal, hogy kik vagyunk…”

Onódi Réka Amit magammal hoztam című tárlatáról Egy kis művészetért jöttünk ma ide a Bánhidai Alkotó Ház – Beteg Szamár Galériájába, ezen a nyáron már a második Inkubátor-kiállításnak a megnyitójára. A falakon ezúttal Ónodi Réka bemutatkozó kiállítását ——-, a képzőművészeti egyetem harmadéves, képgrafika szakos hallgatójának képeit tekinthetjük meg –—— Szárnypróbálgatás, oroszlánköröm, első lépések, a next […]

„szembenézés azzal, hogy kik vagyunk…” Read More »

„A tízezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.”

(ősi kínai bölcsesség) Viszonylag ritka jelenség, hogy egy első éves képzőművészeti egyetemi hallgató máris kiállításhoz jut, márpedig ez történt Kerper Miettá-val, akinek a Bánhidai Alkotóház Beteg Szamár galériájában „Énrétegek” címmel megnyílt első önálló kiállítása. Még előtte áll a teljes egyetemi időszak, mesterek megtalálása, tapasztalatok megszerzése, technikák megtanulása és finomítása. Ennek a folyamatnak része lesz a

„A tízezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.” Read More »

Szigorúan titkos személyes tárgyak

Miglinczi Éva tárlata a BBSz-ben A kiállításon kollázsokat látunk, méghozzá tárgykollázsokat.A művek egy csoportja az eredeti értelemben vett talált tárgyak felhasználásával jött létre, mint például az óraszámlapba mélyesztett fúró keresztje. Az ebbe a csoportba tartozó tárgyak erős lírai töltettel bírnak, néha önmagukban állnak, mint az itt kitett pisztoly, aminek már csak a vasalata maradt meg,

Szigorúan titkos személyes tárgyak Read More »

„Idegen anya” a Beteg Szamár Galériában

Freisinger Balázs tárlata Bánhidán A kiállító képzőművész, nem mellesleg író, úgy gondolja, hogy „a tárlat afféle hirtelen válogatás”, másként: „szívének kedves képekből álló szűk merítés”. Eszerint a meghatározásból következik, a falra került képek, régebbi és egész új alkotások. Müller Péter Sziámi zenész, költő, előadóművész megnyitójában a görög mitológiára hivatkozva, úgy fogalmazott, hogy Freisinger Balázs munkáihoz

„Idegen anya” a Beteg Szamár Galériában Read More »

A fák között repülő angyal

Bárdos József kiállításának beszélő címe van: A fák árnyéka. Milyen sok minden eszünkbe juthat hallatán. A fák nagyon valóságos és nagyon titokzatos lények. Olvasni lehetett arról, hogy egyes feltételezések szerint a fák beszélnek egymással. Nem tudhatjuk. Ezért a fák ügyében (is) érdemes Hamvas Bélához fordulnunk, akinek kiváló esszéjéből idézünk:   „A fa állandó áradó növekedése, mélységekből

A fák között repülő angyal Read More »

Fehér Tamás létkép látványtár

Fehér Tamás fényképeit több csoportos kiállításon láthattuk az elmúlt években. Rendszeres résztvevője volt a Tatabányai Őszi Tárlatoknak és a Kép-Szín-Tér Fotóművészeti Műhely kiállításainak. Önálló kiállítása viszont ez az első, ahová filozófia mélységű fényképeket hozott. A tárlat címe is azt sugallja, hogy szimbolikus mondanivalója van: „Humán univerzum, avagy karmageddon”, amit magamnak embervilág, avagy sorscsatáknak fordítok. És

Fehér Tamás létkép látványtár Read More »

Vad művek: A Táj meghódításának levetkőzései / gyakorlat és gyűjtés

Ilauszky Tamás kiállítása budapesti Duna-parti sétái során összegyűjtött anyag bemutatása. A séták során a tájérzékelés speciális formát ölt magára a szoborszerű, hódok által faragott fák gyűjtésén keresztül. Ezeket a hódrágásokat a Duna, mint uszadékfákat hord ki egy-egy áradás során. A táj meghódításának levetkőzése azon tájérzetek közé tartozik, ahol az ember nem avatkozik be drasztikusan a

Vad művek: A Táj meghódításának levetkőzései / gyakorlat és gyűjtés Read More »

Halak, olajfák és rákok

A Bánhidai Alkotó Ház Betegszamár Galériájában, A Vértes Agorája szervezésében zajló idei Tatabányai Tavaszi Fesztivál eseményeként, nagy érdeklődés mellett megnyílt Varga Benedek grafikusművész kiállítása. A tárlaton fametszéssel, tussal és vegyes technikával készült, halakat és olajfákat ábrázoló finom munkák láthatók. A kiállítást maga a művész ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Varga Benedek vernisszázson elhangzott szövegéből közlünk szemelvényeket.

Halak, olajfák és rákok Read More »

Dad kiállítás megnyitó a Beteg Szamár Galériában

Nézsonra járt megint.Nyárestén három nyúl zuhant át a héten, mögöttük fóka csapat vöröslött, velük együtt a Nap is.Ló, hal, állva hal meg a nyár is széna nélkül feketén, mint szén, anélkül a város.Mi sáros életünket felemelve az égre nézünk végre:Csak vicc volt, ugye?Kérdezzük a kék augusztust, fennséges hiszen, ám lennséges ugyanakkor. A válasz se hol(t),

Dad kiállítás megnyitó a Beteg Szamár Galériában Read More »

Az Elveszett Éden a Betegszamár Galériában

Újabb képekkel jelentkezett a Bánhidai Alkotó Ház galériájában a Krajcsirovits-ösztöndíjas Nedves Péter Barnabás. Az utóbbi években több csoportos kiállításon, egyéni tárlaton bemutatkozó fiatal művész nem tért le eddig járt útjáról, de bibliai motívumokkal bővítette képi világának értelmezési lehetőségeit.  A vernisszázson Bánfi József festőművész, a Tata-völgyi alkotók art magisztere kis művészettörténeti előadás keretében ajánlotta a közönség

Az Elveszett Éden a Betegszamár Galériában Read More »

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információkat tárolnak a böngészőjében, és olyan funkciókat látnak el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, evvel segíti a csapatunkat abban, hogy megértsük, a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.