Az Egyesült Államokbeli otthonából, Actonból hazalátogató szobrászművész október végén és november elején a Bánhidai Alkotó Házban, eredetileg szülőházában dolgozik. Előkészíti a jövő év júniusára tervezett nagyszabású „ÉS!?” című koncertturnéját is, melynek során „Nirvána után” elnevezésű hangszerszobrával, a tervek szerint fellépne Tatabányán, Budapesten a Zene Házában, Debrecenben a MODEM-ben, a szentendrei Malomban, és az sem kizárt, hogy Belgrád is vendégül látja. Beszélgetésünkben szóba kerülnek a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek olyan nagy zenei kísérletezői, mint John Cage, vagy Harry Park, akik új hangzásokat kerestek a zenében, de nem marad ki a sorból Karlheinz Stockhausen sem. A nyolcvanas-kilencvenes évek elektronikai „ipari zenéje” is kihagyhatatlan téma, olyan személyiségekkel, mint például Laurie Anderson.
Rátérünk Viktor (szobor)hangszerekhez és az új hangzásokhoz való viszonyára: „A nyolcvanas évek és az l987-ben elinduló hangszerek készítése arról szólt, hogy vissza kell térni az eredeti hangzáshoz, amikor a tenger zúg, akkor a tenger zúg, tehát azt nem lehet behangolni és manipulálni, vagyis visszatérés a természetes hangzáshoz. Én nem nagyon hangolgattam a hangszereket, próbáltam, mondjuk a húros hangszerrel fúvós hangot kreálni, az alapkérdés volt, hogy ezt nem a hangszer milyensége dönti el, hanem főleg az, hogy a játék alatt az emberi kéz úgy engedi a húrt rezegni, ahogy kell.”
Az idők folyamán elkészült háromszáznál is több hangszer és létrejött a Hangfürdő a Tatabányai Bányászati Szabadtéri Múzeumban. Viktor szavai szerint a korabeli kritika kifogása az volt, hogy ezekre a hangszerekre nem lehet zenedarabot komponálni. Később Thundravoice nevű zenekarával már szinte slágerszámokat játszottak: „az élet olyan szezonális, akkor jó, ha rezonál is.” Ekkor azt a bírálatot kapták, hogy ilyen futurisztikus hangszerekkel miért játszanak tradicionális zenét: jazz-, népzenei-, rock-hangzásokkal.
Lois Viktor a covid-járvány bezártsága alatt Acton-i műtermében három „mestermunkát” alkotott: Nirvána, Nirvána után, Totális hangmanipuláció, úgy látja: „Ezek a hangszerek azt hozzák, amire réges-régóta vártam, és várt mindenki, aki figyelemmel kíséri alkotói tevékenységemet. Ez azt jelenti, hogy a hang önmagán belül, a rezgésen belül egy új hangszer, vagy új hang keletkezik és ezek a rezgések párbeszédet folytatnak egymással. Elhal a hang, ami az új hangot képezte, felerősödik az új hang, majd a régi visszaerősödik, teljesen természetes úton egy zenei párbeszéd zajlik.”
A Nirvána után működtetésről Viktor azt mondja, hogy bekapcsolja a hangszert, ez önmagában „gerjed”, meghozza az „áhítatot”, üzembe léptet egy hasonló másikat, az elkezdi önmagában ugyanezt, és a harmadik hangszer, ami eléggé lassú, kicsit melankolikus hangokat „gerjeszt”, „és akkor fölülök” a hangszerre, van egy csúszkaülésem, jobbra-balra, eleinte úgy csináltam meg a hangszert, hogy elérjem kézzel a funkciókat, csakhogy a stabil játszáshoz nekem stabil kéz kell, tehát oda kell csúsznom jobbra, a hangszerhez, és komolyan fogva tartani, és egyben az ujjammal manipulálni a húrt, tehát ezért van az, hogy most ide-oda mászkálok ezen az ülésen, van, amikor fel kell állnom és úgy játszani ennek a bonyolult szerkezetnek az egyes hangszerein, tehát egyszere körülbelül három hangszeren tudok játszani, ehhez kell a két kéz és egy láb, a másik lábbal stabilan tartani kell magam. Végig kell mennem az összes hangszeren, harminchat csatornát kötöttem be, amit szintén én igazgatok az egyik kezemmel.” tehát akkor fel kell, hogy szabadítsam a kezemet, és akkor csak egy kéz játszik.” Ha Viktor visszatér az Egyesült Államokba, rengeteget szeretne gyakorolni, mert jövőre késő tavasszal amerikai koncerteken mutatná be új „hangszerét”, ezt követné júniusban a már említett helyeken a magyarországi és belgrádi turné, amely szentendrei Malomban kiállítással összekötött koncerttel zárulna.
szöveg és fotó: Czakler Márton
