Tatavölgyiek a megyei könyvtárban

A pandémia miatti hosszú kényszerszünet új kiállításokkal jelentkeznek a Tatavölgyi Alkotóművészek – jelentette be Bánfi József, a művészi csoportosulás art magistere a József Attila Megyei Könyvtárban, amelynek karzatán tíz képzőművész egy-egy munkájával nyílt meg az egy hónapig nyitva tartó tárlat. A festőművész a kiállítás műtárgyait és alkotóit bemutató előadásában kitért arra is, hogy Tatabánya gazdag képzőművészeti múlttal rendelkezik, és szót ejtett a korábbi évtizedekben működő JEL és ÖTÖK alkotócsoportokról is. Megtudtuk tőle azt is, hogy ez az anyag látható lesz az Opel Galériában is, az autókereskedés támogatta a kiállítás katalógusának kiadását, külön megköszönte a megyei könyvtár támogatását. Az őszi szezon tervei között szerepel az Erkel Ferenc Zeneiskolában rendezendő kiállítás, amely majd egybeesik az intézmény hangversennyel egybekötött évnyitójával. Kiállító alkotók: Bánfi József, Fekete Flóra, Ipacs Mária, Megyesi Dániel, Nedves Péter Barnabás, Rochlitz György, Szabóné Mákos Margit, Szendőfi Pál, Szilágyi Tibor, Sulyok Teréz.

fb-share-icon